Én jómagam 1997-ben ismertem meg Janikát, egy városi labdarúgó szövetségi közgyűlésen. Én még csak pár éve csöppentem bele a kispályás életbe, Ő már sok-sok esztendeje részt vett benne játékosként, majd elnökségi tagként. Már akkor szembe tűnő volt, hogy mennyire szereti és tiszteli ezt a játékot, amit focinak hívunk. És nem csak a játékot, hanem a csapattársait és az ellenfeleit is.

A játékot örömmel játszotta és ésszel. A csapattársai mindig tudták jó helyen van Bocinál a labda. Én azon szerencsések közé tartozom, akik egy csapatban focizhattak vele. Még most is előttem van a csibészes mosolya, amit egy-egy helyzetet vagy gólt követően bíztatólag az ember felé megeresztett.

Sajnos János most már csak az égi válogatottnak lehet a tagja, de úgy mint amilyen egész életében volt. Egy igazi Úrként!

Nyugodj békében Boci!